5. A tenger/1

Ha a tengerről akarnék írni, a zúgást szeretném szavakba önteni, azt az érzést, amely a partot simogató állandó mozgás láttán, már az ősembert is ugyanúgy elragadta, a nagy kékséget, amelyet Sugimoto fekete-fehér képei olyan jól éreztetnek.

5. A tenger/2

A tengerről Gáspár Lóránd versei jutnak eszembe, az erózió, amely apró csillogó homokszemekké őrli a sziklákat, és amely évezredek óta írja a kifürkészhetetlen krikszkrakszokat a felületére, meg Brassaï graffiti fotói.

5. A tenger/3

Mozgás és időutazás. A tengerről gyerekkori képek jutnak még eszembe, ahogyan nem volt lehetetlenebb és viccesebb dolog a világon, mint visszafelé lejátszani a videót, ahogyan ugrálunk a sziklákról a vízbe, pontosabban lassításban peregtünk visszafelé a vízből a sziklára.

Talán meg is van a videó még valahol...

4. A munka

ismét egy kis Trondheim

Már régóta várat magára ez a blogbejegyzés, csak hát el voltam havazva a munkával...

De még is mit keresek én itt a francban? És mi ez az egész munka dolog?

A munkakörömnek nagyon szép elnevezése van: „Kutató mérnök”. Ki hitte volna, hogy az irodalom szak elvégeztével mérnökké válhat az ember...
Persze hivatalosan azt kutatom, hogy a fotográfia miként van jelen az irodalomban, és a sok-sok fotóval illusztrált vagy megkomponált könyveknek csinálunk aztán egy honlapot, hogy mások is kutakodhassák.

Bár a mérnök elnevezésre lehet, mint mérnök informatikus is lassan rászolgálok, mert a szomszéd számítógépteremből mindig hozzám jönnek a doktoranduszok, ha valami nem működik a gépeken, nem tudják konfigurálni a nyomtatót, átállítani az angol billentyűzetet franciára, stb.

A másik számítógépes érdekesség, hogy Macintosh-on dolgozom, (amíg az otthoni gépen Linux van és hát a Windows-t meg csak úgy alapból tudni kell). Ennek a csuda Mac asztali gépnek a képernyő hátuljába van beleépítve az egész gépház, és a beépített webkamerája pedig tud hőérzékelős képet csinálni, ami igazán hasznos, mert így ha esetleg nem érezném, akkor is tudhatom, hogy ha hidegebb van bent, mint kint.

A munka:

„Elméletileg bármilyen munkát örömtelivé lehet változtatni... Hogy az élet minőségét a munkán keresztül javíthassuk... Ez azt jelzi, hogy noha fontos egy munka felépítése, önmagában azonban nem határozza meg, hogy az azt végző személy lel-e majd benne örömet vagy sem.”

Pedig kihívások azért vannak : a leendő fotóirodalmi honlap megtervezése, a könyvek és fényképek felkutatása a világhálón, és ezzel kapcsolatban barangolás amerikai, kanadai, angliai, svájci, német, ausztrál könyvtárakban és múzeumokban. Átlátni, felfogni, rendszerezni.

De aztán konkrétan úgy néz ki, ahogyan az alábbi képernyőképen próbáltam felvázolni, hogy van egy PDF fájl, ami az adatbázis írott verziója. Abból csinálok Word doksit, hogy át tudjam formázni, meg jegyzeteket beleszúrni. Aztán a tömbösített információt 4 különböző Excel táblázatba szortírozom, és el kezdek ezzel kapcsolatban információkat keresni a neten, a szerzőről, meg a magáról a műről. Aztán egyszer majd ha készen lesz a honlap, akkor ezeket a sok adatokat majd átvisszük a honlapra, stb...

Szóval lényegében CTRL+C => CRTL V, ebből áll a munkám.


De azt hiszem a munkámról ez már bőven sok, amit írtam, persze mindezen információk szigorúan titkosan kezelendők, ahogyan a munkaszerződés 12 §-ban le van írva ;D

3. A város

Trondheim: Dűne történet

 

Mint Trondheim homokbuckái, Rennes is mindig jelentésekkel és emlékekkel teli új arcát mutatja.

Kezdetben elég komor szürkeség honolt kívül-belül. Talán a tél miatt, meg egy nehezen szűnni akaró gondolat : száműzetés és kivetettség, az érzés, hogy nem azt csinálom, és nem ott ahol szeretném.

Volt egy nagyon tudományos álmom is akkoriban a LAXISokról, ahol a gondok a gondnok.

 

« Azt álmodtam, hogy megtaláltam, hol lelhetôk fel a testben a gondok, méghozzá a LAXISban. Sőt egy-egy laxis több axisbol áll, igy a gond-irányok általában egy laxisban futnak össze. Sőt a laxisok léteznek is meg nem is, körbevesz, ott laksz is, meg nem is. » 

 

 

De talán már múlóban van ez az érzés, ez a szürkeség, hiszen most már tavasz van (a gúnyos vigyor kihagyhatatlan), és különben is egyszerre természetes és furcsa is itt lenni, Rennesben, ahol minden rendben, és amely mindig jelentésekkel és emlékekkel teli új arcát mutatja.

2. Lakás

Simon's cat.

 Nala macska után üdítő érzés volt beköltözni a vasútállomástól nem messze lévő kis garzonlakásba. Örültünk, hogy találtunk valami viszonylag elfogadhatót a sok rendkívül pici, sötét és drága lakások között, amiket megnéztünk. Ráadásul ennek a 24 m²-es „studio”-nak az egyik erkélye a Champs Libres könyvtárra néz, ami Rennes városi könyvtára hatalmas képregény gyűjteménnyel!

Kicsit aggódtunk az elején, hogy zajos lesz, mert hát itt van a város központjában, de semmi zaj nem szűrődik be. Nem is tudtam, hogy léteznek ilyen jól hangszigetelő ablakok.
     

Az rendben is van, a kinti zaj kizárva, de a konyhasarok feletti szellőző nyílás kezdetben rosszabbnak bizonyult, mint a külső zajok.

 

Azon az igazi magas vékony hangon sípolt, amitől szét akar robbanni az ember feje, addig amíg meg nem szereltük egy darabka rózsaszín WC-papírral. Így csak a hűtővel kórusba zúgnak, ez sokkal elviselhetőbb.

Amúgy a társasház belső folyosói úgy néznek ki, mint a szállodai folyosók, a lakás pedig tipikusan olyan, mint a francia kolesz szobák. Minimális bútorzat, könyvespolcról, kislámpáról vagy csillárról ne is álmodj. Úgyhogy dobozoltunk, na nem úgy, mint a Tóték, csak abból lett éjjeli szekrény, meg laptop tartó. A doboz-könyvespolc még várat magára, de egyelőre úgyis csak könyvtári képregények kerülnének rá.
  

Vannak házi állataink is, a fürdőszobában a zuhany alatti résben tanyáznak, csak éjszaka bújnak elő, és akkor találkozunk csak velük, ha felébredve ki kell menni. Hosszúkás csepp alakúak, laposak, és szürkék, nem igazán szeretik, amikor megzavarjuk őket a villany felkapcsolásával.

Éjszaka, a rejtélyes háziállatainkon kívül, még egy meglepetésben lehet részünk, a szobánk ilyenkor átalakul egy világító kis ékszeres dobozzá...

1. Indulás-érkezés. 2011. január 26.

És akkor felszálltunk a géppel... Nekem nem az első alkalom, sőt egy időben annyit szálldostam ide-oda, hogy elegem is lett belőle. Túl egyszerű, túl gyors, felszáll a gép, aztán másfél óra várakozás ezen az időn és téren túli helyen, és aztán leszáll a gép, és belecsöppensz egy más világba, anélkül, hogy igazán felkészülhettél volna rá. Ez van, nincs idő meglepődni.

Persze ezúttal nem egészen így történt, közbe szólt a Tükör. Nem a Hókirálynő tükre, egy  új tükör  amivel próbáltam az én látásomat is tisztára mosni, lelkesedni, mintha most látnám először felülről a felhőtakarót. És ni-ni ? Milyen izgalmas, hogy az "Orlyval" metrónak nincsen vezetője ! Tényleg fura, hogy 2 méteres fegyveres alakok járkálnak fel-alá Párizsban a Montparnasse vasút állomáson ! és hát Rennesben a vasútállomás északi kijáratát tényleg nem ismertem, soha nem jártam arra. Na jól kezdődik ez az egész !